Léteznek még mamutvadászok?

Persze, hogy léteznek. A lassan felengedő szibériai permafroszt mamutcsontok tömegével látja el a világot. A kereslet nagy, a piac szerteágazó, szabályozás egyelőre nem létezik. Jó vagy rossz dolog a fosszíliák jelenléte a kereskedelemben? Nyilván nézőpont kérdése.

Ez a videó idén nyáron készült. Sok hülye dologgal láttunk már oroszországi lakosokat pózolni a világhálón, de ez azért így is szemet szúr. Abatszko városka fecskegatyás fürdőzői csontokat emelnek ki a folyóból, a turisták mamutagyarakkal fotózkodnak – új helyszín és új zsáner a szibériai mamutkereskedelemben. A klímaváltozás lassan megszelídíti az ősi mamutsztyeppe állandóan fagyott talaját, régi csontok tömege válik hozzáférhetővé. Legalábbis az orosz állampolgárok számára: a hatályos rendelkezések szerint az értékes nyersanyag gyűjtésére csak ők kaphatnak engedélyt.

A mamutok sosem kerültek ki Szibéria lakóinak látómezejéből, rendszeresen bukkannak fel csontjaik hasznosításáról szóló feljegyzések az elmúlt évszázadokból. Az 1990-es évek elején a kitermelés új korszaka indult meg, ami két tényezőnek köszönhető. A klímaváltozás és a technológia fejlődése korábban elérhetetlen régiókat vont be a fosszíliavadászok gyűjtőkörébe. A vállalkozások ma már a Sarkkörtől északra is képesek szüretelni a rövid nyári hónapokban. Évente 60 tonna fosszilis csont hagyja el Oroszországot, utánpótlást pedig az a kb. 150 millió elpusztult mamut szolgáltat, akik ma még a tundra talajában rejtőznek.

A másik tényező természetesen a hatalmas érdeklődés. A világ nagy részén 1989 óta tiltott az elefántcsont-kereskedelem, az öreg rokon csontjai viszont szabadon adhatók-vehetők. Felfutó üzletágról van szó, jelenleg akár 120 ezer forintot is megér egy kiló fosszilis „pótanyag”. A fő felvásárló Kína, a szibériai termés 90%-a hongkongi kikötőkben landol.

A csontokból leginkább faragott dísztárgyak készülnek, a totális giccstől a kifinomult ábrázolásokig. A hongkongi Chu Chung Shing műhelyeiben egészen pontosan 160 mesterember dolgozik a kereslet kielégítésére. Ebben az iparágban a finom szerkezetű agyar a legértékesebb alapanyag, egy tökéletesen megmunkált példány kiskereskedelmi ára akár a 235 millió forintot is elérheti.

A piacon viszonylag új jelenség a trófeagyűjtés, itt aztán tényleg repkednek a milliós összegek. A képlet rendkívül egyszerű: az ősállat mutatós, ritka, nagyon drága, és rendelkezik egy olyan plusszal, amit hiába keresnénk egy metálfényű Aston Martinban. Környezettudatos. Reprezentálja tulajdonosa kulturális érzékenységét, és aggódását fejezi ki az ökoszisztéma iránt.

A mamutcsont kereskedelem hívószavai ma bűnmentes elefántcsont, etikus elefántcsont. Minden egyes darab hozzájárul ahhoz, hogy visszaszorítsuk az illegális afrikai elefántvadászatot. Valójában nem egyenes vonalú az összefüggés. A két ormányos csontjai között avatatlan szem alig fedez fel különbséget, az élénk mamutcsont forgalom ezért szemérmesen elfedi a piacra beszivárgó illegális árut (csak tavaly kb. 22 000 elefántot lőttek ki a vadorzók Afrikában).

És ha már illegalitás, a fosszíliák helyzetét a törvényi szabályozás teljes hiánya jellemzi Oroszországban. Nem lesz sokáig így, az ezertonnás potenciál ugyanis lassan az energiaszektor érdeklődését is felkelti. A mamutcsont (is) biolitnak számít, fosszilis kincs, amiből akár ipari alapanyag válhat. A klímakutatók, paleontológusok, régészek általános felháborodása közepette itt a mennyiség dönthet a minőség helyett.

Ha az őskori csontok ilyen volumenben állnak rendelkezésre, milyen felhasználás tűnik etikusnak? A tudományos célok Jakutföld szorongató szegénységében az ipari és kereskedelmi felvirágzás reményeivel állnak szemben? Ezek a provokatív kérdések természetesen leegyszerűsítik a szempontok gazdagságát. A bűnmentes kereskedelem illúzióján túl részletes, árnyalt szabályozásra lesz szükség. Például azért, hogy az Evgenia Arbugaeva fotóin kóborló mamutvadászok még sokáig el tudják tartani családjaikat.