Lássuk a mamutokat!

Pat Shipman nemrégiben Eurázsia mamut mega-lelőhelyeit vette vizsgálat alá, amiről egy másik bejegyzésben olvashattok.  Cikkében tizenhat lelőhelyet említ, ezeket vizsgáljuk meg itt tüzetesebben. A rövid leírások után képek és a főbb adatok következnek, a szakirodalmi hivatkozásokat a fenti linken oldhatjátok fel.

---

---

Vogelherd-barlang, Németország

A svábföldi Jurában tátongó üregeket már a neandervölgyi ember is rendszeresen látogatta. Ezekről a helyekről kiváló kilátás nyílik a folyóvölgyekre, amik a jégkori zsákmányállatok vonulási útvonalainak számítottak. Vogelherd egy az ilyen barlangok közül a Lone-folyó völgyében, ahol 33 ezer évvel ezelőtt a modern ember telepedett meg, az aurignaciként ismert anyagi kultúra hordozója.

A lelőhely állattani mintájában a lovak (Equus ferus), a rénszarvasok (Rangifer tarandus) és a mamutok uralkodnak. Előbbi két faj esetében az egyedek többsége a legtöbb húst szolgáltató felnőtt, a mamutnál inkább a legfiatalabb és legidősebb korosztály jellemző. Többen amellett érvelnek, hogy a mamutokat nem vadászták a táborban lakók, hanem elhullott csontokat gyűjtöttek össze a halál után. A fiatal egyedekét talán eleve a táborban találták, mivel ezeken barlangi hiénák rágásnyomai figyelhetők meg – eredetileg ők cipelhették be a maradványokat.

A hatalmas emlős csontjait különös becsben tartották az emberek, eszközöket, állatszobrokat faragtak belőlük, amiket a környék összes lelőhelyén megtalálni. Vogelherdben több más között tíz darab, állatot ábrázoló kisplasztikát, és egy köteg félkész mamutcsont pálcát is találtak. A mamut húsának fogyasztására érdekes módon nincsenek erős régészeti bizonyítékok, az itt lakó aurignaci emberek talán jobban szerették a lovakat és szarvasokat. Nem különböztek ebben neandervölgyi elődeiktől, akik szintén ezeket a fajokat részesítették itt előnyben. A Lone völgyének ökológiai és felszínalaktani viszonyai különösen kedvezőek lehettek a patás állatok számára. Az itteni őskori lelőhelyek állatcsont anyaga azt sugallja, hogy az időszakos táborok pontosan a vonuló lovak és szarvasok elejtése miatt jöttek létre a középső és felső paleolitikumban egyaránt.

---

Krems – Wachtberg és Hundssteig (gravetti rétegek), Ausztria

A Duna mentén magasodó Wachtberg oldalában a középkor óta bányásznak löszt (és fúrnak pincéket), így a helyi mamutleleteknek is évszázados történetük van. A gravetti kultúra ezer színben pompázik itt: kőeszközök tömege, agancs- és mamutcsont eszközök, ékszerek, égetett lösz szobrocskák, fogakból készült gyöngyök, mindenféle festékanyag található a leletek között. Két újszülött gyermek maradványait is ismerjük innen, akiket egy tűzhely közvetlen közelébe temettek el, majd a sírgödröt egy mamut lapockacsontjával fedték be.

Wachtbergben nyolc állat maradványait tárták fel 1930-ban, ehhez járul még a 2005-2008-as feltárás csontanyaga. Néhány agyarat és hosszúcsontot leszámítva a minták nagy része 6 cm-nél is kisebb szilánk. Ezek részben a csontvelő kinyerésének, részben tárgyak készítésének hulladékai. A vázrészek reprezentációja alapján úgy tűnik, a mamutoknak csak bizonyos testrészeiket szállították a táborba (fej, törzs részei, néhány végtagdarab). Vágásnyomokat csak néhány bordán fedeztek fel, ami részben annak is köszönhető, hogy a hatalmas hústömeg lefejtésekor kisebb az esély a csontok megkarcolására, mint mondjuk egy szarvas esetében. Hundssteig lelőhely gravetti rétegeiben hét egyed, közöttük négy borjú maradványai kerültek elő – egy agyart leszámítva szintén kis méretű töredékek formájában. Érdemes megemlíteni, hogy Hundssteig „B” tűzhelye mellett különösen sok mamutbordát halmoztak fel, a „D” tűzhelyen viszont szinte kizárólag rénszarvast sütöttek – ízlések és pofonok?

A kremsi mamutokat valószínűleg levadászták. Erre utal, hogy többségében a könnyen elejthető fiatal állatok testrészeit találjuk a táborokban, a nagy testű, így veszélyesebb felnőttek és a természetes körülmények között inkább elpusztuló idősek alulreprezentáltak.

---

Langmannersdorf, Ausztria

Langmannersdorf A és B lelőhelyeket a 20. század első fele óta ismerjük. A Dunától mindössze 8 kilométerre húzódó Perschling patak völgye ideális táborhely lehetett az utolsó jégkorszak leghidegebb szakaszában, a késő glaciális maximum idején. Ebből az időszakból alig ismerünk más lelőhelyet Közép-Európában. A táborok anyagi kultúrája is sajátos, nem köthető egyértelműen sem az aurignacihoz, sem a gravetti kultúrkörhöz. A száz éves ásatási jegyzetekből összeállított rekonstrukció alapján a lelőhelyeken több tűzhely, cölöplyuk és verem volt található.

Langmannersdorf B táborban három elkülönülő csontdepó (két farkas és egy mamut), valamint egy jó két méteres szájú, majdnem két méter mély tárolóverem (?) érdemel külön említést. A farkasok és sarki rókák nagy depójában a vázak szinte egyben feküdtek, még rágásnyomokat sem lehetett találni a csontokon. Nem kizárt, hogy a tetemeket rögtön azután földelték el, hogy eltávolították róluk az értékes prémeket. Az új értelmezések szerint a nagy verem először élelem raktározására szolgált, valamivel később pedig egyszerű szeméttárolóként használták. Számos állatcsont, kőeszközök és kőlapok származnak innen. A jelek szerint Langmannersdorfban előzetesen feldarabolt állati tetemeket dolgoztak fel, és kutyafélékről nyert prémeket készítettek elő.

---

Grub-Kranawetberg, Ausztria

Grub Kranawetberg többrétegű gravetti lelőhelye az alsó ausztriai March patak teraszán fekszik. Innen belátni az egész folyóvölgyet, ahol annak idején állatok és emberek a Kárpátok felé. Elérhető közelségben van tőle a Morva kapu északi irányban, de a Duna völgye is nyugatra. A lelőhelyet 1993 és 2007 között tárták fel a domboldal szőlőtőkéi között. Egy 90 négyzetméteres szelvényben nagy mennyiségű mamutcsont került elő, néhány méterrel távolabb pedig két tűzhely, vermek, és rengeteg kőeszköz. A területen többször is tábort vert az ősember, a fő megtelepedés és a csonthalom kb. 25 ezer éves.

A túlnyomó többségében mamutcsontokból álló depó alatt tűztől színeződött vörösre a föld. Az állatmaradványokon kívül mindössze 23 kőeszköz, és egy átfúrt csigaház ékszer maradt itt meg. A csontok egy része égett volt, az eszközök viszont nem. A fogak száma alapján nyolc egyedet pörköltek meg, az eredetileg húsos részek gyakoriak, mint a bordák, vagy hosszúcsontok. Vágásnyom itt alig látszik a csontfelületeken, a tűzhelyek körüli darabokon viszont gyakori. Az állati rágásnyomok hiánya megerősíti az emberek elsőrangú szerepét a mamutmaradványok összehordásában. Érdekes megfigyelés, hogy a depó felismerhető vázrészei között csak a mamutok csontjai voltak égettek, a többi állatfajé nem. Bosch és munkatársai vizsgálata szerint a tüzet ember gyújtotta, valószínűleg egy alkalommal, a művelet célja pedig egyszerű szemétégetés és/vagy az ipari nyersanyagnak számító elefántcsont tisztítása lehetett.

A tűzhelyek körüli leletek közül külön említést érdemel kb. 170 mamutagyarból faragott gyöngy és függő. A többi mamutcsontot itt apró darabokra törtek, hogy hozzáférhessenek a velőhöz. Egy innen származó mamutfog a depóban talált állkapocsba illett, a két terület tehát egy időben létezett. Az ínyenc táborlakók még tojáshéjakat is hagytak maguk után.

---

---

---

Milovice, Csehország

Milovice tizenhárom kisebb felszínből álló, ötszáz négyzetméteres lelőhely, ahol a gravetti kultúra emberei táboroztak 26-24, és 22-21 ezer évvel ezelőtt. A területet elárasztották a mamutcsontok, arányuk a többi állathoz képest 86-100 % között változik a tábor különböző részein. Két helyen egész halmok álltak, és egy mamutcsontokból épült kunyhó alapjai is napvilágra kerültek.

A csontok állapota kiváló; még olyan törékeny részek is fent maradtak, mint a nyelvcsont, vagy magzati vázak. A fogak és agyarak viszont meglepően kis számban kerültek elő. A lelőhely egészére számított 86 mamut sok-sok fogat, és 172 agyarat kellett volna, hogy itt hagyjon, ehhez képest mindössze 19 agyar és néhány őrlő szerepel a mintában. A hiányzó részeket a gravetti emberek vihették ki a táborokból. A szétszórt csontokon alig látszott állati rágásnyom, ezek szerint a mamutokat emberek darabolták fel, nem más ragadozók tépték szét.

Vajon ők is ejtették el az állatokat, vagy elhullott tetemeket vonszoltak ide? A csontok között minden vázrész reprezentált, ami normális esetben arra utal, hogy az állatok természetes halált haltak. A táborokban ugyanis általában válogatott, húsos darabok maradványait fedezik fel. Feltűnő viszont a fiatal és idős egyedek hiánya. Természetes körülmények között leginkább ezek a korcsoportok pusztulnak, de Milovicében a legnagyobb húsmennyiséget szolgáltató felnőtt egyedek voltak túlsúlyban. Egy lehetséges magyarázat, hogy a táborlakók saját kezűleg ölték meg az állatokat, elkergették a ragadozókat és dögevőket, és nekiláttak a zsákmány feldolgozásának.

A több kis részből összeálló lelőhely a kevés tűzhely, az agyarak hiánya, a csontok összetétele alapján feldolgozó állomásokat reprezentál. A gravetti vadászok az elejtett állatok tetemeit itt készítették elő további felhasználásra, de nem laktak itt huzamosabb ideig. A 86 mamuttetem tehát négyezer év alatt, több turnusban gyűlt össze Milovicében.

---

Pavlov I, Csehország

Pavlov I a morvaországi gravetti települések szíve, a hatalmas lelőhelyet Bohuslav Klíma tárta fel a Dyje folyó partján. A terület legalább 100 méter átmérőjű, szomszédságában találjuk Dolní Vestonice és Milovice táborait. Vastag kultúrrétegében kétszázezer kőeszköz, számos csonteszköz, ékszerek, és 13 struktúra (vermek, kunyhók, tűzhelyek) található az állatcsontok tömege mellett. Különleges leletcsoport az égetett agyagtárgyaké, melyek közül több darabon is hálók lenyomata látszott. A hálókat kisebb állatok elejtéséhez használhatták. A különleges agyagtárgyakat talán rítusok során használták, a tábor ilyen szerepét az itt talált temetkezés is alátámasztja.

A régió szomszédos lelőhelyeihez képest kevés mamutot találunk – itt nem maradt meg nagy csontdepó. Ez a hiány talán az erős erózióval magyarázható, ami az állatmaradványok tekintélyes részét eltűntethette. A megmaradt anyagban a rénszarvas és a nyúl, sőt, madarak csontjai dominálnak; ezek számíthattak a fő táplálékforrásnak. A mamutcsontokból leginkább eszközöket és művészi faragványokat készítettek, egész pontosan 197 darabot. Két csontszilánkra például oroszlán és mamut alakját vésték fel.

A pavlovi tábor egész évben népes lehetett, lakói innen indultak vadászni, és ide tértek vissza. Az egész területet egyszerre talán sosem lakták, a lelőhely több megtelepedés egymásra rakódott sorozata. 2007-ben alig egy kilométerre innen egy tűzhely jól elkülöníthető nyomait találták meg a régészek (Pavlov VI lelőhely). A szituáció olyan, mint egy elgurult darab a Pavlov I kirakóból. A tűzhely körül ékszerek, kerámiatárgyak, kő- és csonteszközök, valamint többféle állat maradványai feküdtek, köztük egy felntőtt nőstény egy borjú mamuté. Csontjaik egy részét megpörkölték, egy részüket viszont okkerfestékkel díszítették. Szép analógiája ez a mamut gazdasági és szimbolikus fontosságának a gravetti világban. Pavlov VI szinte biztosan egyetlen vadászati esemény tanújele a dimbes-bombos morva tájban.

---

Predmostí, Csehország

Jan Blahoslav már 1571-ben azt írja a kis faluról, hogy itt „egy óriás csontjait [találni], akkora fogakkal, mint az öklöm, vagy egy férfiember feje”. Predmosti a par excellence mamutvadász tábor, Pavlov és Dolní Vestonice mellett a Morva kapu egyik legfontosabb gravetti lelőhelye, amit 1880 óta rendre felkeresnek a cseh régészek. A kő- és csonteszközök mellett faragványok, más „művészeti” emlékek, és több temetkezés is ismert innen. A kb. 26-27 ezer évesre keltezett lelőhely állatcsontjainak 73%-át mamutmaradványok teszik ki. A fogleletek alapján több, mint ezer mamut reprezentált itt, de a lelőhely állati maradványairól rendkívül torz képünk van. A több, mint száz éve tartó régészeti ásatások többsége mai szemmel nézve elavult módszerekkel folyt, jelentős az adatvesztés. A feltárt leletek a világ több múzeumában szóródnak szét, ezért nehéz egységes kutatást végezni velük. A helyzetet tovább nehezíti, hogy Predmostí környékén időtlen idők óta löszbányászat folyik, ami rombolja az őskori emlékeket. Sőt, vagonszámra hordtak el innen mamutcsontokat adalékanyagnak cukorfehérítéshez és trágyázáshoz. Az illegális ásatások további leleteket tüntettek el a magángyűjtemények mélyén, a múzeum által indított felvásárlási akció pedig a lelethamisításnak engedett utat.

Predmostí két gravetti kultúrrétege szakaszos, de hosszú használatot sejtet, aminek során számtalan kisebb-nagyobb megtelepedés nyomai rakódtak egymásra. A táborokat valószínűleg egész évben használták, a lakók fő táplálékforrása a mamut volt. Predmostí I-06 terület csonthalma például 90%-ban mamutmaradványokból áll, amit nagyrészt tábortűzön pörköltek meg, sőt, égettek el. A mamutok aktív vadászatára utal, hogy a vizsgált egyedek többsége fiatal nőstény volt, akiket könnyebb lehetett elejteni, mint a nagyobb testű hímeket. A mamutok szerepét a hitvilágban faragványok, és azok a csontok reprezentálják, amiket az emberek temetőjében helyeztek el. A híres Skalka szikla körüli temető felett ma hamisítatlan lakótelepi kocsma áll, a Skalka Klub (lásd a képeken).

---

---

---

Krakkó – Spadzista, Lengyelország

A Rudawa folyó fölé magasodó, két hektáros dombtetőn kb. 367 négyzetmétert tártak fel a régészek az aurignaci, a gravetti és az epigravetti kultúrák táboraiból. A 24 ezer éves gravetti megtelepedés többféle speciális tevékenység nyomait hagyta hátra: a fő tábor mellett (I. zóna, C-D felületek) kőeszköz készítő műhelyt, rókanyúzó helyet (II. zóna, E-F felületek), mamutvadászat és –feldolgozás tanújeleit (III. zóna, B felület) is megtaláljuk. A III. zónában több ezer mamutcsont halmozódott fel, főleg fiatal borjaké (0-12 év). A többi korcsoport kisebb számban reprezentált a 86 egyedet felvonultató mintában, ez az összetétel teljes csordák fokozatos, természetes pusztulását, vagy válogatás nélküli gyilkolást sejtet. A csontdepót nem kímélték a húsevő állatok (4% rágásnyom), az erőteljes talajfolyások pedig az eredeti téri elrendeződést zilálták szét. Az emberi beavatkozás tanújelei vágások és égésnyomok a csontokon.

Az ásatók szerint okosan kitervelt vadászatok helyszínén járunk. A dombtetőt északon egy szikla zárja le, keleten és nyugaton pedig mély szurdokok határolják; csak egy irányból lehetséges a feljutás – ideális szituáció egész csordák csapdába hajtásához. Konkrét bizonyíték nincs a felhalmozódás módjaira. Lehetséges, hogy az állatokat egyenként ölték meg, talán teljes csordákat ejtettek el, de az sem kizárt, hogy néhány egyed természetes módon múlt ki Spadzistában.

A „B” szelvény csontdepója az új feltételezések szerint a dombtetőn vert hatalmas tábor szemétdombja is lehetett. A mamutokat részben itt dolgozták fel, a tábor más részein feleslegessé vált csontokat pedig ide hordták a lakók. A tábort  csupán néhány hétig használhatták évente, amire az állatok halálának időpontját fürkésző kutatások utalnak. A krakkói tábor kifejezetten mamutvadászat célját szolgálhatta.

---

---

---

Molodova I 4. réteg, Ukrajna

A Dnyeszter völgyében elterülő hatalmas nyílt színi lelőhelyen a neandervölgyi ősemberek telepedtek meg több, mint 44 ezer évvel ezelőtt. A negyedik régészeti rétegből került elő a legtöbb mamutmaradvány, több tízezer kő, huszonöt tűzhely, és egy kör alakú csonthalom, amit többféleképp értelmeztek a régészek. Egyesek szerint kunyhóról van szó, mások egyszerű hulladékhalomról beszélnek, a feltáró Chernysh pedig szimbolikus körként aposztrofálja.

A mamutcsontok a körön kívül főleg egy nagy veremben, és a tűzhelyek környékén kerültek elő. Sok közülük kőeszközök nyomait viselte, de akadtak állatok által megrágott darabok is. Molodova köveinek használati nyomvizsgálata során az is kiderült, hogy többet dobófegyverként, illetve hús feldolgozására használtak. Egészen biztosnak tűnik, hogy a tábor lakói vadászták és fogyasztották a mamut húsát, a csontokat pedig különféle módokon hasznosították. Néhány darabon vörös festék nyomai látszanak, nem kizárt, hogy ez a jelenség az itt élők szimbolikus világába enged betekintést.

Legalább 15 egyed maradványat ismerjük, ebből két felnőtt hímet és nyolc nőstényt vagy fiatal egyedet azonosítottak. A vázrészek reprezentációja majdnem teljes, eloszlásuk a táboron belül azonban különböző. A csontokkal telt veremben minden vázrész jelen volt, főleg a bordák. A központi struktúrát nagyobb egész csontok alkották: koponyák, lapockák, hosszúcsontok, agyarak és csigolyasorok.

A tábor lakói fokozatosan, többféleképp gyűjtötték be a mamutokat. Néhányat levadásztak, a csontok egy részét pedig az állatok elhullása után szedhették össze. A vázrészek majdnem teljes reprezentációja azt sugallja, hogy az állatok a közelben múltak ki.

Molodovát több szakaszban, többféle módszerrel tárták fel 1928-as felfedezése óta. Az ásatási és múzeumi dokumentáció nagyon hiányos, sokszor nem lehet megállapítani, hogy a raktárban lévő csontok a feltárt telep melyik részéről kerültek elő, így értelmezésük sem egyszerű feladat.

---

Mezsirics, Ukrajna

Mezsirics a Dnyeper két mellékfolyójának találkozásánál fekszik, ideális hely az állatok vonulásának megfigyeléséhez. A lelőhelyet pinceásás közben fedezték fel 1965-ben, a mai napig csak kis részét tárták fel. Fő leletei négy kerek kunyhó, amiket részben mamutcsontokból építettek fel. A Kelet-Európai Síkság más kunyhóihoz képest ezek igen finoman kivitelezett konstrukciók, egyenként egy ember 40-50 napi munkájába kerülhettek. A kunyhókhoz legalább 149 egyed maradványait használták fel, főleg a koponyákat, hosszúcsontokat, medencecsontokat. A mamutkunyhókkal kapcsolatos általános kérdés, hogy az építőanyagok levadászott vagy elhullott állatok csontjai voltak-e – biztos válasz nincs. Mezsiricsben a felhasznált csontokon olyan állati rágásnyomok voltak, amik a darabok halál utáni gyűjtésére utalnak. Ugyanakkor pont az egyik kunyhóban találtak olyan kőhegyet (vadászeszközt?), amin mamutvér mikroszkopikus nyomai maradtak meg.

A kunyhókon belül és kívül tűzhelyek, szemetes- és tárolóvermek helyezkedtek el, mindenhol mamutcsontokkal. Néhány gödörnek még a határait is mamutkoponyákkal jelölték meg. A mezsiricsi csontipar és -művészet rendkívül gazdag, és szintén nagyban épít a mamutra: dárdák, hegyek, tűk, árak, „kommandó pálcák”, sőt kisplasztikák is készültek az állat csontjából.

A becslések szerint egyszerre kb. 50 ember lakhatott Mezsiricsiben 14600-13400 évvel ezelőtt. Központi jelentősségű hely lehetett, ahol talán nagycsaládok gyűltek össze időről időre. Tevékenységek egész sora rekonstruálható: kőeszközkészítés, főzés, rókák és menyétek nyúzása, ruhakészítés, festékhasználat, művészi tárgyak faragása.

---

Mezin, Ukrajna

Időben, térben, és jellegében is közeli a Deszna folyó völgyében található Mezin, a kelet-európai mezin kultúra (helyi epigravetti) névadó lelőhelye. Kora 15100±200 BP (mamutfog, OxA-719) és 15600±250 BP (farkascsont, Ki-11084). A táborban mamutcsont alapozású kunyhókat találtak, de Mezin főleg gazdag csonteszköz iparáról és elefántcsont ékességeiről ismert. Dárdahegyek, tűk és árak mellett geometrikus mintákkal díszített mamutcsont karpereceket és függőket ismerünk innen.

---

---

---

Judinovo, Ukrajna

Az oroszországi Yudinovo a Szudoszty folyó jobb partján fekszik, a mezini epigravetti táborok egyik impozáns lelőhelye. A 80 éve folyó ásatásokon több, mint 800 négyzetmétert tártak már fel a régészek a felületből, amin az őskori élet szinte minden aspektusa nyomot hagyott. Csak az újabb kutatások során nyolcvanezer kőeszköz és negyvenezer csontdarab került elő. A kövek használati nyomanalízise a húsdaraboló, bőrfeldolgozó és vadászeszközöket egyaránt kimutatta. Az aktivitási területek között tűzhelyek, tíz kőeszközgyártó műhely, hét bőr- és prémkészítő zóna, valamint két mamutcsont-feldolgozó „üzem” találhatók. Egy ilyen feldolgozó zóna kb. 2,5 négyzetméteres, a megmunkáláshoz szükséges eszközöket, öt mamutcsont anyagtömböt, és a gyártás közben keletkezett szilánkok százait találjuk itt.

A feltárt területen négy építmény helyezkedett el, amikhez koponyákat, lapockákat, medencelapátokat és végtagcsontokat használtak fel. A legnagyobb struktúra átmérője 9 méter volt, és harminc koponyát építettek bele. Sok csontba lyukat fúrtak az építés közben, hogy megkönnyítsék az elemek egymáshoz rögzítését.

A lelőhely legutóbb feltárt részeit ma pavilonok óvják az időjárás viszontagságaitól, statisztikák az itt található csontokból készültek. Legalább 63 mamut rekonstruálható (a lelőhely egészén kb. 106), átlagosan 1,4 négyzetméterenként egy teljes egyed. Az egyedek többsége fiatal borjú, és felnőtt nőstény lehetett. Mietje Germonpré és munkatársai feltételezik, hogy Yudinovo mamutjait emberek vadászták le, és maradványaikat is ők hozták ide. Az alapos tafonómiai vizsgálat a következő, tanulságos szempontok szerint zajlott.

Yudinovoban nem természetes úton pusztultak el a mamutok, mert:

• a mamutcsont/négyzetméter arány nagyon magas ehhez
• a kisebb, vékonyabb, törékeny csontokból nagyon kevés van jelen, bizoyos elemek pedig felülreprezentáltak
• nincsenek magzatok, és a 12 év alatti egyedek száma is alacsonyabb a természetes halálozáskor vártnál
• a vázrészek jelenlétének gyakorisága nem hasonlít az ismert, természetes halált halt mamutcsordához Szevszkből
• nincs artikulált, anatómiai rendben maradt csontváz
• nincs olyan jellegű törés a csontokon, amik más mamutok taposása közben jönnének létre; nincs jelentős töredezettség

Kicsi az esélye annak, hogy a csontokat máshol gyűjtötték elhullott állatok után, mert:

• a csontok állapota nagyon hasonló (egy időben kerültek a lelőhelyre)
• a koponyákon látható töréseket emberek okozták, és a többi vázrész törései sem taposás miatt következtek be
• a csontok nem túl megviselt állapotúak (nem feküdtek sokáig a felszínen)
• az egyedek száma túl magas

Nagy az esélye annak, hogy Yudinovoban vadászott mamutok csontjait hasznosították, mert:

• a mamutcsont/négyzetméter arány nagyon magas
• egyben maradt és teljesen feldarabolt vázrészek is előfordulnak
• a vázrészek megoszlása nagyon hasonlít a mezsiricsi kunyhók vázrészeinek eloszlásához
• a lapockák és koponyák töréseit emberek okozták
• egy lábszárcsonton vágásnyomok figyelhetők meg
• nagyon kevés a ragadozók rágásnyoma a csontokon
• a csontok állapota nagyon hasonló (egy időben kerültek a lelőhelyre)
• a csontok nem túl megviseltek, és növények gyökereinek nyoma sem látszik rajtuk
• az állatok között sok a felnőtt, „versenysúlyban” lévő példány
• a felnőtt egyedek között több a tehén, mint a veszélyesebbnek gondolt bika

---

Berelekh, Oroszország (Jakutföld)

Jakutföld állandóan fagyos vidékén folyik keresztül a Berelekh folyó, a mai „mamutvadászok” egyik kedvelt gyűjtőterülete. A berelekhi temető egy hatalmas csontdepó, ahol legalább 156 egyed pusztult el természetes módon, fokozatosan, több generáción keresztül. A fagy nem csak csontokat, de szőrcsomókat, bőrfoszlányokat, és egy bőrrel borított hátsó lábat is megőrzött az utókornak. A kormeghatározások szerint a csontok 13,700 ± 400 BP és 12,240 ± 160 BP korúak, a depót borító üledék pedig minimum 10,260 ± 150 BP idős. Az elhullott állatok között főleg nőstények és borjaik találhatók, a halál pontos oka nem ismert.

Bár a temető kialakulásához az embernek nem volt sok köze, a tundra nem volt lakatlan ebben az időszakban. A mamutcsont depótól nem messze a Dyuktai kultúra lelőhelyét tárták fel a hetvenes években. Ennek a közeléből ismerünk egy kis faragványt, ami a megmunkált anyag eredeti gazdáját, egy mamutot ábrázol.

---