Kerma: előremutató kutatás

A Nílus harmadik zuhatagától délre fekvő Kerma Núbia egyik központi települése volt a korai és középső bronzkor idején (nézd meg a térképen). A városhoz tartozó temető, a Keleti Nekropolisz feltárását George Reisner végezte 1913 és 1915 között, melynek során mintegy háromezer sírt vizsgált meg a körülbelül 40 ezerből. 1977 óta a Svájci Régészeti Misszió dolgozik a hetven hektárosra becsült területen, további 280 temetkezést hozva napvilágra. Louis Chaix és munkatársai új tanulmányukban egy sajátos leletcsoporttal, a halomsírok köré sorakoztatott marhakoponyákkal foglalkoznak.

Két világ metszéspontján

Hasonlóan a világ más száraz tájaihoz, a víz elérhetősége alapvető tényezőként működött közre a kermai megtelepedésben is. A Nílus második és harmadik zuhataga közötti zord sziklás vidéket a termékeny Kerma-medence követi, mely minden korban kedvező feltételeket nyújtott a boldoguláshoz. A holocén klímaoptimumot követő szárazság idején pontosan erre volt szükség. I.e. 5300 után a szavannát lassan sivatag váltotta fel a Szaharában, a vándorló állattartók az állandó vízellátással rendelkező területekre szorultak – a Nílus völgye és az oázisok felé vették az irányt.

A klímaromlás a 20. szélességi körtől északra rövid idő alatt a maihoz hasonló kopárságot teremtett, délen viszont még i.e. 1500 táján is lehetséges volt a legeltetés a lassan sivatagosodó területeken. A kialakuló egyiptomi államot így gyéren lakott, forró sivatag vette körül, Kerma viszont továbbra is a visszahúzódó szavannák közelében maradt – meg tudta őrizni aktív kapcsolatait a szélrózsa minden irányában. A település ebben a miliőben nőtt falakkal övezett várossá a korai és középső bronzkor idején. Kedvező éghajlata, stratégiai helyzete két világ metszéspontjára helyezte a várost: a folyam menti letelepedett, és a szavanna övezet mozgó társadalmai között közvetített.

Ez a kettősség sokáig alig volt érzékelhető, mivel a korai kutatás az egyiptomi tárgyi és szöveges források viszonylatában tette fel kérdéseit: Kerma egyiptomi kereskedő kolónia, egy gyarmatbirodalom székhelye, válasz az egyiptomi terjeszkedésre, netán önálló kulturális teljesítmény? Annyi tűnt biztosnak, hogy a város fontos résztvevő volt abban az áruforgalmi láncban, mely az egyiptomi társadalom elitjét kielégítendő tárgyak tömegét mozgatta Afrika belseje felől. „Afrika belsejéről” viszont kevés adat állt rendelkezésre egészen az 1980-as évekig. Az ekkor induló nagy sivatagi és szudáni régészeti munkák lelőhelyekkel töltötték fel az addig lakatlannak tűnő területeket.

Az új lelőhelyek átrendezték a problémafelvetés súlypontjait. A kerma kultúra (i.e. 2450 – 1480) ma már önálló történettel rendelkezik, a svájci expedíció munkája nyomán pedig egészen a korai holocénig követhetők helyi előzményei. Kermával kapcsolatban álló, többnyire mobil állattartó közösségek nyomait is ismerjük már Alsó Núbiából (C-Csoport és Pangrave kultúra), Északnyugat-Szudán sivatagaiból (Handessi horizont), Közép-Szudán füves síkságairól (Atbai kerámiatradíció). Bár a kultúra leletegyüttesei szinte mindenhol megtalálhatók Núbiában, jelenlegi ismereteink szerint sehol nem alakult ki a névadó lelőhelyhez hasonló monumentális település és temető. A Nílushoz szögezett város mégis szervesen illeszkedik az őt körülvevő mozgalmas világhoz, amit elsősorban a temetkezéseken mérhetünk le, szó szerint.

kerma-ka-fig-03-chronology-cymk

Egyiptom és Szudán, holocén kulturális kronológia. A radiokarbon dátumok alapján összeállított időtartamokon jól követhető, ahogy a növekvő szárazság hatására a sivatagos területről eltűnnek a megtelepedések. A háziasított szarvasmarha első megjelenése Kermában ellentmondásos – a grafikonon i.e. 7000 körüli egy 2009-es adat alapján. Ábra: Király Attila


A Keleti Nekropolisz

A várostól 4 kilométerre fekvő Keleti Nekropoliszt ezer éven át használták. Sírjai a koraitól a klasszikus kerma korig nagyjából egyenes sávban, észak – déli irányban, a korábbitól a későbbi felé, topokronologikus rendben helyezkednek el. A korai kerma szakasz (i.e. 2450 – 2000) temetkezéseit alacsony földhalom (tumulus) jelezte, melyet fekete homokkőtömbök gyűrűje vett körül, a halmon pedig fehér kvarckavicsok koncentrikus körei látszottak. Az elhunyt kerek sírgödörben feküdt a jobb oldalán, kissé zsugorított helyzetben, fejjel kelet felé. Általában marhabőrre fektették, és sok esetben egy másikkal takarták be, melyeket később halotti kerevet váltott fel. Kezdetben kevés melléklettel látták el, személyes tárgyakkal, ékszerekkel, némi élelemmel, strucctollakból készült legyezővel.

A temetkezési rítus a középső kerma kortól (i.e. 2000 – 1750) egyre egységesebb, amit a nagyobb sírok felépítésében, sírfelszerelésük összetételében érhetünk tetten. Talán halotti torra is sor került, ami szintén rögzített szabályokat követett. Sok helyütt szájukkal lefelé fordított edényeket lehetett találni a halmok keleti oldalánál, északi tövükben pedig cölöphelyek voltak felismerhetők, amik pavilonok, esetleg zászlópóznák nyomai lehetnek. A felszín alatt ugyanitt, az elhunyttól északra tálakat és juhok húsából metszett darabokat helyeztek el; minden esetben ugyanolyan edények és falatok kerültek ide.

Az idő múlásával a sírok méretének további növekedése, a mellékletek általános gyarapodása figyelhető meg. Egyes halmok nyugati oldalán téglából épített kápolnák is megjelennek. A klasszikus kerma korban (i.e. 1750 – 1480) néhány sírkomplexum már óriási méretű, az akár 90 méter átmérőjű halmokat téglából épült támfalakra hordják fel, az áldozati kápolnák templomokká terebélyesednek, az elhunytat pedig emberáldozatok és kísérő temetkezések sora veszi körül. A korszak gazdagságát illusztrálják az itt elhelyezett mellékletek: nemesfém ékszerek, finomkerámia, egyiptomi importtárgyak. Az áldozati kápolnákban falfestmények, fajansz és aranyfólia kombinációjával létrehozott díszek ékeskedtek.

A legkorábbi időszaktól ismertek az elhunytat kísérő állatáldozatok. A sírgödörbe főként juhok tetemeit fektették, gyakran ékszerekkel ellátva őket, míg a felszínen, a halmok déli részét félkörívben szarvasmarhák trófeái (trófea: homlokcsont és szarvak) ölelték körül. Mennyiségük minden korszakban arányos volt a sír „gazdagságával” – a bőségesen felszerelt sírok körül többet lehetett találni. Kérdéses, hogy eredetileg hány halomhoz tartozott ilyen jellegű felajánlás, mivel a temetőnek csak kis része feltárt, a sírok környezetét pedig az erózió, illetve a későbbi temetkezések erősen megrongálták. Az ásatók 27 esetben figyeltek meg trófeákat, de véleményük szerint a nagyobb halmok mindegyikéhez tartozhatott ilyen elem.

A temetőt minden bizonnyal a kermai elit használta, a temetkezésekhez leölt állatok tömege azonban olyan méretű csordákra utalt, amik mindenképp túlfolynak a kilenc hektáros városmag falain. Ezen a ponton Kerma regionális szerepének problémája merült fel. Mi a kapcsolat a letelepedett városi életmód és a temetőben burjánzó „pásztortársadalom” szimbólumai között? Hogyan illeszthető a település az időszakos táborokkal pöttyözött núbiai tájba? A temető és a település állat-, illetve embercsontjainak stabil izotópos vizsgálata válaszolt erre a kérdésre. A vizsgálat segítségével az élőlény étrendjére következtethetünk, ami arról is árulkodik, hogy az illető milyen környezeti viszonyok között, hol élt. Az eredmények szerint az ide temetett emberek és állatok nagy része nem a Nílus völgyében nőtt fel, hanem a szavannákról érkezett ide. A stabil izotópos vizsgálatok világítanak rá a kerma kultúra fent említett kettősségére, és részben magyarázatot is adnak a Keleti Nekropolisz állatszimbolikájának eredetére. Kerma olyan központ lehetett, ahol nem csak a település, de a tágabban vett régió előkelői (?) is temetkeztek. Ez a jelenség olyan településhierarchiát feltételez Núbiában, aminek részleteit csak most kezdi kibogozni a kutatás. Az állatok hangsúlyos jelenléte a temetkezési rítusban kevésbé meglepő az új eredmények fényében, jelentése azonban még megfejtésre vár. Louis Chaix és munkatársai a régészeti állattan (archaeozoológia) szakértői; egy etnográfiai példa segítségével kezdtek a kódtöréshez.

kerma-ka-fig-06-burials-cymk2

 Kerma, különböző korú temetkezések. Ábra: Király Attila


Torzított szarvú trófeák

Kiindulópontjuk, hogy a trófeák mennyisége, összetétele és elrendezése a sírok körül szabályszerűséget mutat, jelentéssel bír. A gazdagabb sírok körül több van, a kevésbé felszereltek körül kevesebb. Abszolút számukat tekintve a középső kerma korból ismert a legtöbb koponya; az ábrán bemutatott sír körül 129 darabot helyeztek el, de van olyan halom, amihez 4899 darab csatlakozik. A különböző korú és nemű egyedektől származó trófeákat meghatározott rendben helyezték a sírok köré: az első sort tehenek és borjaik alkották, a másodikat bikák, végül ökrök következtek. Ha három sornál több fordult elő, ez az elrendezés ismétlődött újra és újra. A bikák trófeái között rendre előfordultak torzított szarvú példányok. Amikor jelen voltak (27 sírból kilenc esetben), szabályos közönként helyezték el őket a sorokban, vagy önálló sort alkottak. Egy ilyen bikára átlagosan nyolc egyéb szarvasmarha jutott.

A természetellenesen álló szarvak szándékos emberi beavatkozás eredményei. Két típus volt megfigyelhető. Az előremutató szarvak (647 db) esetében a szarvak hegyét összekötözték, így azok egymással párhuzamosan növekedtek. Ritkábban fordult elő, hogy az egyik szarvat természetes módon hagyták növekedni, a másikat viszont előrefordították, így a két szarv aszimmetrikus módon fejlődött tovább (12 db).

A feltárt példányokon a torzítás technológiájának nyomai is felismerhetők voltak. Az előremutató szarvak egymáshoz kötésére az épen maradt tülkök disztális végén körbefutó, bemetszett barázda utal. A kötél ezekben feküdhetett. Néhány esetben vágásnyomok látszottak a szarvcsapok alsó részén, illetve a homlokcsonton is. A mai torzítási módszerek egyike szintén ilyen sérülésekkel jár. A szudáni nuerek és dinkák úgy változtatják meg a növekedés irányát, hogy a szarv tövét elvágják, majd a tülköt kézzel elforgatják a szarvcsapon. Mivel a torzítás alakzatai és módszerei nagyfokú egyezést mutatnak a mai kelet-afrikai marhatartók ilyen tevékenységével, a torzítás jelentésének értelmezéséhez Kermában e népek szokásait figyelték meg.

statisztika

Keleti Nekropolisz, a trófeák megoszlása a sírok viszonylatában.


Hamarok

A fél éves terepi kutatást Jérôme Dubosson végezte 2005-ben az etiópiai hamarok között. A doktori disszertáció alapjául szolgáló munka során Dubosson a pásztor és a csorda közötti speciális kapcsolat szimbolikus elemeit is rögzítette. A marha tulajdonlása Kelet-Afrikában nem csak gazdasági haszonnal jár, hanem esszenciális elem a pásztor társadalmi személyisége, a personameghatározásában. A marhák birtoklása, helyes gondozása, az állatok állapota és külleme egyben a tulajdonos kvalitásait reprezentálja a közösség számára. A napi gondoskodás épp ezért gyakran túlmegy a racionális/gazdaságos döntéseken. A pásztorok tevékenységei, de még beszélgetéseik is szinte kizárólag a marhák körül forognak. A pásztort sok esetben olyan erős érzelmi szálak kötik a jószághoz, hogy önmaga és a közösség szemében azonosul az állattal: rajtuk keresztül valósítja meg saját személyiségét, társadalmi integrációját és kulturális örökségét.

Ez az összetett kapcsolat egyes társadalmakban már gyermekkorban intézményesült formát vesz fel a „kedvenc állat” jelenségében. Ilyen társadalmak például a dinkák, a murlék, a nuerek, a turkanák, a murszik, vagy épp ahamarok. A kedvenc állat itt a pásztor, a csorda és a társadalom közötti kapcsolat emblémája. A kedvencet különleges bánásmódban részesítik, aminek keretein belül csak rá jellemző testi jegyekkel ruházzák fel. Ezek egy része lehet természetes, ami alapján kiválasztották a többi állat közül: sajátos szín, a szőr fényessége. A legtöbb esetben ez nem elég, a tulajdonos mesterséges attribútumokkal látja el a kedvencet. Nem ritka a hegtetoválás, és a szarvak torzítása sem.

A hamarok legalább 14 szót használnak a különféle, természetben kialakuló szarvformára. Két forma különösen nagyra értékelt, ezért a kedvenc állatnak (errewak) rendelkeznie kell valamelyikkel. A félhold alakú szarvak felfelé nőnek, ívben meghajlanak úgy, hogy hegyük egymás felé néz (loukouri). A félkörív a karám bejáratát szimbolizálja, és védelmet jelent. Néha teheneknél is kialakítják, mert úgy gondolják, ez növeli termékenységüket. A másik forma (kamara) ökröknél fordul elő: utánzásakor a jobb szarvat érintetlenül hagyják, a bal szarvat viszont előre és lefelé fordítják el. A kamara különösen nagyra értékelt – ez fejezi ki, hogy a pásztor a hamar törzs tagja. A szarvforma nem egyéni ízlés, vagy ambíciók kérdése: a pásztor csak úgy felelhet meg a hamar férfiideálnak, ha kedvencének ilyen szarva van.

A torzítást indító művelet mindössze 10 percet vesz igénybe, összetett szertartás keretein belül végzik meghatározott szereplők, helyszín, időpont és koreográfia szerint. A művelet két fő lépésből áll: a szarv megtöréséből és az új pozíció rögzítéséből. A megtörést 1-3 kg súlyú kővel végzik. A kővel körbeütögetik a szarv tövét amíg a szaruhüvely félkörívben felreped, és a szarv elfordítható a szarvcsapon. A szarvat aztán addig csavarják, amíg reccsenő hang nem jelzi, hogy eleresztett; ezentúl a kívánt irányban, a törések ellenében növekedik. Új pozíciójában kötéllel rögzítik. A kamara esetében kötél egyik végét az elfordított szarv hegyén körbevágott vájatba tekerik, a másik végét egy pálcához erősítik. Két mély vágást ejtenek az állat homlokán, az így keletkezett nyíláson átbújtatják a pálcát, így biztosítják az új növekedési irányhoz szükséges feszítőerőt. A kívánt forma és a torzítás technikája törzsenként más és más. A murszik például a kermai trófeákon megfigyelt módon, vágásokkal lazítják meg a szarv tövét, amit felhevített lándzsával ejtenek az állaton.

torzitas1

Aszimmetrikus szarvtorzítás technikája a hamaroknál. Ábra: Király Attila


A példa tanulságai

A szerzők óva intenek a hamar példa egy-az-egyben alkalmazására Kerma esetében, a hasonlóságok mégis kísértően erősek. Chaix és munkatársai egy elemet közelítenek a bronzkori szituációhoz: a marhatartás társadalmi presztízst fejez ki; a torzított szarv az állat különleges státuszára utal a csordában. Ha ezt elfogadjuk a kermai temető esetében, akkor a csordák különleges státuszú egyedei egy marhákat nagyra értékelő társadalom erős embereit jelölhetik. A középső kerma kor 500 – 5000 trófeát felsorakoztató sírjaihoz sok csordára volt szükség, ami sok ilyen személy közreműködését kívánta meg. A felajánlásokat talán egy vérvonalhoz tartozó családok tették.

A fentivel összevágó alternatív lehetőségként a szerzők említik, hogy a torzított szarvú marhák talán nem családokat, hanem magát az elitet jelképezték. Madagaszkáron, vagy az afrikai nagy tavak vidékének királyságaiban a marha a hatalom megtestesítője volt. Elvben minden csorda a királyhoz tartozott, az egyes társadalmi rétegek pedig az ebből való részesedés arányában különültek el. A szarvasmarha kötötte össze múlt és jelen társadalmát is – a leölt állatokkal az ősöknek üzentek, az ősök elégedettségén pedig az élők boldogulása múlt. Itt is a mennyiségi elv érvényesült: minél több állat került a túlvilágra, annál boldogabb jövő következett. És valóban, a nagy lakomákon a bőkezű vendéglátó szövetségét keresték a vendégek. A szerzők szerint a kermai temetkezésekkor feláldozott állatok szükségszerűen ilyen hatalmi demonstrációnak feleltek meg, eszközként szolgáltak egy szövetségi rendszer fölötti autoritás megerősítéséhez.

A bejegyzést nyitó kép Dél-Etiópia Loubo falujában készült. Jerôme Dubossont 2011-ben Mathieu Gix kísérte el a hamarokhoz, fotóit honlapján tette közzé.

Chaix, L., Dubosson, J., Honegger, M. 2012. Bucrania from the Eastern Cemetery at Kerma (Sudan) and the practice of cattle horn deformation. In: Kabaciński, J., Chłodnicki, M., Kobusiewicz, M. (szerk.), Prehistory of Northeastern Africa. New ideas and discoveries: 189-213. Poznań: Poznań Archaeological Museum

Király, A. 2011. Egy másik Nílus mentén. Kerma városa és Núbia újragondolt tájai. In: Xeravits, G., Nagy, E. (szerk.), Szent városok, szent körzetek Tibettől Etiópiáig: 91-113. Budapest: Agra Kulturális Utazási Társaság – L’Harmattan Kiadó

Thompson, A.H., Chaix, L., Richards, M.P. 2008. Stable isotopes and diet at Ancient Kerma, Upper Nubia (Sudan). Journal of Archaeological Science 35: 376-387

Ez is érdekelhet...

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>